Bővebb ismertető
Gyerekjáték az angol!
A nyelvtanulást nenn lehet elég korán kezdeni. Az egészen kis korban elkezdett nyelvtanulás során a gyerekek hamar megtapasztalják, hogy egy fogalmot több szóval is ki lehet fejezni, így gondolkodásuk rugalmasabb, elvonatkoztató képességük jobb lesz, s ezáltal fejlődik az intelligenciájuk.
A Time for English-sorozat 4-10 éves gyermekeknek szól. A rajzfilmek és a képeskönyvek két kisgyerek kalandjait mesélik el, okik megtalálják Ziggyt, o papagájt, és megtanítják beszélni. Sok-sok kalandjuk során a madár megismeri a betűket, számokat, színeket és egyéb hasznos szavakat. Az egyenként 12 perces rajzfilmekkel a gyerekek egyre jobban elsajátítják az angol nyelvet, ha pedig már tudnak olvasni, akkor a könyvben végigkövethetik az adott történetet, amiben egy kis szótár is segítségükre lesz.
A sorozat 10 kötetből áll. A könyvek és filmek egymástól függetlenül is élvezhetők, ugyanakkor a bennük lévő tudásanyag egymásra épül.
A rendszeres Time for Engfeh-mesefogyasztás a legjobbkor és a legjobb módon, ráadásul élményszámba menően kínál biztos angoltudást o kisgyerekeknek.
Az 1. rész tartalma:
• Köszönés ¦ Bemutatkozás ¦Az ABC betűi A-M-ig • Számok 1 -1 O-ig
A tízéves Lucy és a kilencéves Wiz egy papagájt találnak. A madár nyakában lévő szakadt szalagról kideriji, hogy Ziggynek hívják, de nem tudni, honnan jött. A gyerekek elhatározzák, hogy megkeresik az otthonát. Mivel a papagáj ismételgeti Wizék szavait, úgy döntenek, megtanítják angolul, így majd beszélni tudnak egymással.
Lucy és Wiz bemutatkoznak, elkezdik tanítani az ABC betűit a papagájnak, és az ábécékártyák szereplői életre kelnek a mesében. Majd megtanítják Ziggyt 1 O-ig számolni.
A papagáj ébredés után csak arra emlékszik, hogy szalad Thomas (a macska) elől, és elbújik a Varázsbicikli tárolójában. Hol lehet az otthona?