Száz éves a Salgótarjáni Kohász Művelődési Központ [antikvár]

Salgótarján és környéke még a XIX. század közepén is Nógrád vármegye kistelepülései közé tartozott. Lakói jórészt földműveléssel, állattenyésztéssel, fakitermeléssel, szénégetéssel foglalkoztak. A szűk völgyekre szabdalt, hegyes-dombos vidék silány földje nem tudta biztosítani lakóinak megélhetését. A "Kenyeretlen Tarján" életében sorsdöntő változást hozott a nagyüzemi szénbányászat fejlődése, amely magával hozta a nehézipart jelentő vasgyártás kialakulását. A kiegyezés utáni kedvezőbb politikai és gazdasági viszonyok következtében 1868-ban alakult Salgótarjáni Vasfinomító Társulat 1871-ben kezdte meg termelését, mintegy 250 dolgozóval. A gyár fejlődése 1880 után fejlesztések, új technikai eljárások és létszámbővítés következtében meggyorsult. A munkások száma 1895-re már megközelítette a másfélezret. A tőkés export kifejlődése, a hadigazdálkodásra való áttérés arra ösztönözte a gyár tulajdonosait, hogy az elavult berendezéseket kicseréljék, az egész gyártelepet korszerűsítsék, átrendezzék, megváltoztassák a termelés szerkezetét. Az 1919-1944 közötti ellenforradalmi korszakban viszont a gyár műszaki színvonala alig emelkedett. A megye első nagyipari üzemének munkásgárdája - csakúgy mint a szénbányászatban - elsősorban az Osztrák-Magyar Monarchia területéről, főleg szlovák lakta falvakból, városokból regrutálódott. A kezdeti időszakban számottevő olasz és belga szakmunkása is volt a vállalatnak, akik dolguk végzetével - műhely és kemenceépítés stb. - továbbvándoroltak. Számos német és elzászi-francia viszont véglegesen letelepedett. A magyar anyanyelvű munkások elsősorban Gömör vidékéről kerültek ki. A községi és környékbeli lakosok aránya jóval kisebb volt. Tömegesebb alkalmazásukra a nyolcvanas és kilencvenes években került sor, amikor a nógrádi falvak mezőgazdaságában egyre fokozottabb mértékben érvényesült a nagyüzemi gazdálkodás fölénye, éleződött a konkurenciaharc, s amelynek következtében felgyorsult a parasztság körében az elszegényedési folyamat, mind kevesebbjüknek jutott "kapanyél". Az üzembe való beáramlást elősegítette a XIX. század utolsó évtizedének elején bekövetkezett s a paraszti gazdaságokat is sújtó filoxéra pusztítása.