"Mindönki Muzslára akar mönni" [antikvár]

Muzslya, a Magyar Királyi Kincstár telepítési politikájának utolsó szüleménye Torontál- vármegye középső részén a XIX. század végén (1890-1892). Kimondottan magyar családok (420) letelepítésével Nagy Becskerektől 6 kilométerrel délre kialakult egy faluközösség. Az ide telepített lakosság mind kiejtésében, mind műveltségében merőben eltérő volt a közeli várostól. Torontál-Vármegye északi részéről betelepültek, ö-ző nyelvjárása Szeged környéki tájszólással mutatott és mutat rokonságot. A település lakóinak szociális szerkezetéből fakadóan kimondottan falusi, földművelésre szakosodott és kiépített gazdaságok jöttek létre. A 18 helységből érkezett telepesek közösségi szellemük mai katolikus vallásuk képezte. Máskülönben hagyományai, szokásaik, népviseletük, életfilozófájuk csak részben mutatott közös vonásokat. Ennek megfelelően az 1892-ben is hivatalosan létrejött faluközösség szellemisége heterogén, sőt sok esetben eltérő - ennek következtében csak nagyon lassan alakult ki az un. közösségi szellem, vagy a muszlyai mentalitás. Az idetelepültek évtizedeken keresztül igyekeztek megőrizni a magukkal hozott kulturális örökséget. Csak nehezen akartak oldódni, és így egy új közösségbe formálódva, átalakulva, kialakítani a ,,muzslyai" sajátosságot. Ennek tudható be a két világháború közötti időszak, hogy őseink bicskázásról váltak ismertté ,,muzslyai bicskások". Minden muzslyai számára ismert, íratlan szabály értelmében lehetetlen volt az egyik kocsmából áttérni, és ott szórakozni a másik kocsmában, vagy ott már előre kiszemelt leánnyal táncra perdülni, mert azt biztos ott a helyszínen megbicskázták.