A nemlétezők lázadása [antikvár]

Előszó Utazás tarka szőttesen Ötödik esztendeje rója Szilágyi Aladár a maga Etnosz-portyáknak nevezett riportútjaival Románia tájait, hogy másod-, harmadmagával képekben is megörökítve mutassa be, megyéről-megyére, falurólfalura járva azt a tarka világot, amit az országban élő nemzeti kisebbségek jelentenek. Az újra kötetbe gyűlő riportok - követve a 2006-ban A Klisszura titkai címmel megjelent első gyűjteményt -is különböző etnikai kisvilágokba kalauzolják el az olvasót, egyazon, magát egységes nemzetállamnak valló, időközben a nyelvek és kultúrák sokszínűségét jelentő Európai Unió tagjává vált országban. Pedig mekkora különbségeket, megannyi érdekes másságot tapasztalni, mennyi megőrzésre, de még inkább utolsó pillanatban történő megmentésre érdemes kincset találni. A különbözőségek, a kulturális mellett a kiáltó szociális ellentétek megértéséhez elég, ha csak az ország délkeleti sarkában, Kalaici faluban élő, magát török-tatárnak valló, valójában zömében muzulmán roma közösség fájdahnas nyomorát vetjük össze a valaha virágzó, mára végzetesen megfogyatkozott, Segesvár környéki szászság helyzetével. Hiszen miközben a kis hajrám ünnepén őket felkereső riportereket Dobrudzsában elképesztő, afrikai nyomor fogadta sok-sok gyermek zsivajával, a szászok utolsó maradékai szellemi, építészeti, és sok egyéb kincsükre büszkén szembesülnek végső elfogyásuk elkerülhetetlenségével. Az Etnosz-riportok sajátossága, hogy a szerző ritkán tapasztalható alaposságú felkészültsége mellett valamennyi írásából a humánumon túl valami különös derű sugárzik át. Miközben újra és újra megmutatja az olvasónak a sajátosat, az egyedit, a megőrzésre, emlékezésre méltó értékeket. S ugyan a pusztulás, a fogyás, a beolvadás vissza-visszatérő motívuma e történeteknek, senki se gondolja, hogy csupa világfájdalom és önmarcangolás szólal meg ezekben az írások-