A Hajdúsági Múzeum évkönyve II. [antikvár]

Fintha István MADARCÖNOLOGIAI VIZSGALATOK A HORTOBÁGYON A Meggyes-erdő L Csak az utóbbi században hangzik idegenül, ha erdőkről is esik szó a Hortobágy bemutatásakor. Talán épp a ,,neve körül szőtt képzeletvilág tündéries ködében" vesszük nehezen észre a fás vegetációt, mely a pusztában ugyan szokatlan, ám a puszta történetében mindig ott lappangott,,valahol". Valahol, mert már nehéz kideríteni, hogy ezen a hatalmas kultúrbiocönózi-son hajdan hogyan osztozott a víz, a legelő, a rét és az erdő. A Hortobágy mai erdei azonban csaknem mind telepitettek. A kivételt jelentő néhány ősi maradvány-folt is egyre pusztul, zsugorodik. Némelyik lassan úgy átformálódik, hogy az embernek eszébe jut róla egy modern, új bérház, melynek falán írás hirdeti: valamikor ezen a helyen állt Csokonai Vitéz Mihály zsúpfedeles szülőháza. Nézzük csak meg egyik-másik védett területünket! Sarkán olykor roskatag tábla jelzi, hogy valamilyen természeti értékünket óvjuk itt. Nem mindenütt találni ám meg féltett kincsünket, sok helyről elvitte azt már a lecsapolás vagy az erdőművelés; az itt féken nem tartott civilizáció. Gyakran a pusztulás — vagy uram bocsá' átalakulás — okairól sem tudunk vajmi sokat, mert megesik, hogy a szakemberek ritkán járnak a korábban már tudományos alapossággal feltárt területen. Ügy tűnik ezért, hogy e régről maradt erdők kutatása nem tart lépést az eltelt idővel. Bizony, egy gyorsan változó élőhelyről esetleg 20—30 éve megjelent írás ma már nem adhat helyes információt. Ugyancsak nélkülözi a folyamatosságot, sőt jóval kevésbé alaposan történik az új telepítések vizsgálata. A hortobágyi, emberkéz-ültette erdők élővilága pedig kezdettől fogva érdekesen alakul. Ez a sajátos fejlődés nemcsak a kultúrjelleg, hanem a szigetszerű elhelyezkedés következménye is. E változássorozatokra tehát érdemes felfigyelni, mivel a hasonló folyamatokról szerzett ismereteink igen hiányosak, de meglehet, hogy azok gazdasági kihatásainak lebecsülése egyenesen káros. Jó lenne továbbá a leírásokban szakítani a nagyon pontatlan és erősen szubjektív „gyakori, ritka, közönséges" stb. meghatározásokkal, hisz ezek legtöbbször még tájékoztató értékkel sem rendelkeznek. Igaz, hogy a meny-nyiségi karakterisztikák alkalmazása lelkiismeretes előmunkálatokat követel, a madárcönológiai felvételek készítése sok és fáradságos munkát igényel. Talán ezért is ismerünk hazai irodalmunkban oly kevés dolgozatot, mely a kvantitatív viszonyok bemutatásának segítségével jellemzi egy terület madáréletét (Farkas 1954., Legány 1968., Schmidt 1963., 1966. stb.). E téren a külföld ornitológusai sokkal előrehaladottabbak. Eredményeik számottevően segítik a gazdálkodást a szántóföldi növényvédelemtől az erdőművelésig, de nagyban támogatják a tudományos megismerés fejlődését is.