Vasi Szemle 2007/2. [antikvár]

Esszé Mórocz Zsolt HAZATERES NAGY GÁSPÁRRÓL „ lábai alatt „a betűk boldog könnycseppjei már minden ott libeg amikor vége a loholásnak a csók a taps az éden vége a szökéseknek is mi hiányzik még Istenem: már előre megköszönjük az a két tenyérnyi szőnyeg" a biztos landolást: megígért birtokunkra nagy Gáspár: .issmérést Csak nézem Olga Korbutot* amen. NAGY Gáspár: Visszatérés o lyan költőról lesz szó ebben az írásban, aki közelebb fekszik szívünkhöz számos kiváló pályatársánál, mert amellett, hogy elsó'-rangú irodalmár volt, földink is. A Bérbaltaváron - 1949. május 4-én - született Nagy Gáspár, 2007. január 16-án végleg hazatért Nagytilaj földjébe. Távol tartva magunkat az ilyenkor nehezen elkerülhető' közhelyektói, ne essen most szó Ady föl-földobott kövéről - mert az asszociációs terek a földi rögöktói a sztratoszféráig elfeketedtek -, sem aiTÓl, miszerint az alkotó halott ugyan, ám műve él. A modernizmusban csak megszorításokkal igaz ez az állítás, mivel ebben a világban minden felejtésre ítéltetett, annál inkább, minél értékesebb. Nímandokat tartanak felszínen haveri érdekszövetségek, míg súlyos életművek süllyednek a hallgatás mélyére. A valódi irodalom pedig, az úgynevezett rendszerváltást követően, mintha katakombákba szorult volna. A népet, az isten adta népet sok minden érdekli ugyan, de a költészet a legritkább esetben, mivel a költészet arra kérdez rá, amiról a legkevésbé szeretne hallani: léte értelmére. A költemények olyanok a költőietlen nyelvek lármájában - figyelmeztet Heidegger -, akár egy szabadon függő harang, amit egy könnyű hóesés is elhangolhat. Lesz hát tennivalója a költő híveinek. írásokkal, pályázatokkal, névadásokkal, társaságok alapításával, munkái új és új kiadásával, majd azok méltatásával kell ébren tartani emlékét, hisz' tudjuk, kit veszítettünk. * (Eredetileg: Szallószabadság [a cenzúra szíves, utólagos engedélyével].)