Iskolakép 2000/1. [antikvár]

Tisztelt Olvasó! A szerkesztő nem ajánl, nem ígér, nem tervez és nem fogadkozik. Nem is célkitűz. A pedagógiát társas vállalkozásnak tudja, s így szeretné művelni. Ezúttal egy pedagógiai lap formájában. A pedagógia, ha kielemezzük, nem létezik, feloldódik a pszichológiában, a szociológiában, az antropológiában, a filozófiában és a művészetben. Nem alapformája, alapeleme az emberi lét szellemi működésének, viszont nélkülözhetetlen vegyülete: egy szellemi gén az emberi kultúra átörökítésére. Ha unalmas, szürke, ostoba, annak az a magyarázata, hogy elfeledkeztek eredetéről és természetéről, kiszárították és nagyító alá tették. S üres, elhalt struktúrákat fedeztek fel, azonosítottak pedagógiaként. Holott eleven, szerves összetétel. Akkor is az, ha nem tud róla. Könnyen megeshet manapság, hogy egy tanár ösztönösen műveli az igényes pedagógiát, miközben szégyelli szakmai tudatlanságát és közömbösségét. A pedagógia mély és kalandos, mint a pszichológia, okos, mint a szociológia, rejtélyes, mint az antropológia, komoly és emelkedett, mint a filozófia, érdekes és személyes, mint a művészet. Mi másra törekedhetne tehát ez a lap, mint hogy mindez valahogy kijöjjön, a pedagógia önmaga legyen. Alább következik az a felhívás, amely révén kialakult az első szám anyaga. A felhívás rövidebb, tárgyszerűbb változatát közölte az Élet és Irodalom, a Köznevelés, a Ráció és a Mancs.