Bővebb ismertető
Könyvtest enyhén megnyomódott.
Az emberi fejlődésen végigvonul egy impulzus, amelyről joggal állíthatjuk, hogy Pál apostol szavainak - "Nem én, hanem a Krisztus énbennem" - valósággá kell válnia. Annyit kell csupán tudnunk, mi is az ember valójában, és ennek ismeretében eljuthatunk Krisztus lényének felismeréséig. És hogyha az emberi lény valódi szemlélete által eljutunk ehhez a Krisztus-ideához és tudjuk, hogy oly módon juthatunk el hozzá leginkább, ha elsősorban magunkban keressük, majd ezek után visszatérünk a bibliai írásokhoz, ekkor tudjuk csak felbecsülni a Biblia valódi, hatalmas értékét. Senki sem becsüli és méltányolja jobban a Bibliát, mint aki Krisztust a említett módon találta meg. Képzeljük el, hogy ellátogatna a Földre egy lény, mondjuk egy marslakó, aki sohasem hallott Krisztusról és a tevékenységéről. Mindabból, ami itt a Földön lezajlott, ez a lény nem sokat értene, és az sem érdekelné különösképpen, ami iránt az emberek napjainkban érdeklődnek. Egy valami azonban biztosan felkeltené az érdeklődését: a földi evolúció központi impulzusa, a Krisztus-idea, ahogyan kifejezi az ember lényét magát.
Rudolf Steiner (Murakirály, 1861. február 27. – Dornach, 1925. március 30.), osztrák polihisztor, filozófus, a Waldorf-pedagógia atyja, író, dramaturg, tanár, a spirituális mozgalom, az antropozófia megalkotója, emellett nagyszámú festmény, szobor, építészeti terv és vázlat maradt fenn tőle.
Rudolf Josef Lorenz Steiner 1861. február 27-én született, két testvére volt: húga, Leopoldine és öccse, Gustav. Rudolf gyermekkorát Mödlingben és Pottschahban töltötte. Iskolába Lajtaszentmiklósra és Bécsújhelyre járt.
1890-től a Goethe–Schiller-Archívum állandó munkatársa Weimarban. Részt vesz Goethe természettudományos írásainak újabb kiadásában. Ebben az időben találkozott Hermann Grimm-mel, Ernst Haeckellel és Eduard von Hartmann-nal. 1891-ben a filozófia doktorává avatják a rostocki egyetemen. 1892-ben megjelenik disszertációja Wahrheit und Wissenschaft (Igazság és tudomány) címen.
1902-ben felajánlották neki a Teozófiai Társaság német szekciójának főtitkári tisztségét, amit azzal a feltétellel vállalt el, hogy kizárólag saját nézeteit fogja képviselni. Ebben az időszakban fektette le az antropozófia (antropos: ember, sofia: bölcsesség) alapjait, és ekkor találkozott Christian Morgensternnel és Édouard Schuréval. A Társaság keretein belül tartott előadásaiban 1902. október 6-án hangzott el először nyilvánosan az „antropozófia” kifejezés, az emberiség fejlődéstörténeteként értelmezve. Tevékenysége ezután ennek a fejlődéstörténetnek a kidolgozására koncentrálódott.
1924 őszén egészsége romlásnak indult, előadásait kénytelen volt rövidebbre fogni. Betegsége idején az 1923-ban megkezdett önéletrajzát (Mein Lebensgang – Életutam) folytatta, de ezt a művét végül nem sikerült befejeznie. 1925. március 30-án hajnalban elhunyt.