Politikáról Amador fiamnak [antikvár]

El kell ismerned, Amador, ezt a könyvet mi mind a ketten egyformán kerestük egymásnak. Persze, mint mindig, most is az átkozott körülmények kényszerítettek rá bennünket. Ami a bűnrészesség rám eső felét illeti, én az Etikáról Amador fiamnak című könyvem utolsó fejezetét (emlékszel, amelyikben etika és politika kapcsolatáról esik szó) azzal az ígérettel merészeltem zárni, hogy a későbbiekben majd beszélünk még a világ szervezettségét és szervezetlenségét érintő dolgokról - egy másik könyvben. Ami pedig a körülményeket illeti... ez is meglehetősen kézenfekvő, hiszen a neked szánt etika dicséretesen jól fogyott, márpedig ez mindig arra sarkallja az embert, hogy újból engedjen a kísértésnek. Ám a legfőbb bűnös, aki miatt rászántam magam, hogy prédikációk vagy ha úgy tetszik, szövegelések újabb tömkelegét zúdítsam rád, az te magad vagy: most nem panaszkodhatsz. Sokszor mondtad, hogy a veled egykorú srácok többnyire nem foglalkoznak a politikusokkal meg a politikával: szerintük tök ciki ez az egész, a politikusok egytől egyig szélhámosok, még álmukban is hazudnak, és az átlagember semmit sem tud változtatni a dolgokon, mert az utolsó szót úgyis mindig az a pár nagyokos mondja ki odafentről. Úgyhogy többet ér, ha az ember megpróbál a lehető legjobban élni, jó pénzt keresni, mert a többi úgyis csak mese meg időpocsékolás. Számomra kissé riasztó ez a hozzáállás, és bocsáss meg érte, hogy ilyen őszintén kimondom, de túlzottan értelmesnek sem tartom.