Völgy a világ végén [antikvár]

Ha megpillantom Donna Irma első házait, okkal vagy ok nélkül, de otthon érzem magamat. Pedig tudom, otthon ott van az ember, ahol gyökerei vannak, halottai az anyaföldben, ahol tegezik az embert, ahol a nagyapja ültette diófának a gyümölcsét töri, és fát ültetve unokáira gondol. Mégis otthon érzem magam, mert ismerem a két házat, melyek balról, az út felett, jobbra, az út alatt, mint zöldre mázolt deszkavárak, a bejáratot őrzik. Jobboldalt kisfiú született, és egy-két fogással segíteni kellett; bal felől egy nagyon fáradt, nagyon öreg asszony kísértem az utolsó kikötő felé: útja a német Samoa-szigeteken kezdődött, Ausztrálián, a Csendes-óceánon keresztül vezetett ide, és már nem volt érdemes folytatni. Nincs kulcsom az élet kapuihoz, de néha hívnak, hogy kenjem meg sarkait.