Beer Miklós [antikvár]

Kevesen mondhatják el magukról, hogy egy püspök, még ha nyugdíjazott is, volt a sofőrje. Nos, nekem ebben többször volt részem. Mit ne mondjak, felemelő érzés volt. Beer Miklóst, a váci egyházmegye püspökét 2018 őszén ismertem meg, amikor a Petőfi Irodalmi Múzeumban átvette a Hazámdíjat. Akkor csak pár szót váltottunk egymással, de nagy érdeklődéssel és kíváncsian készültem arra a találkozóra, amikor az Értékteremtők 2019 kötetbe készítettem vele az interjút. Autóval mentem Vácra, és a püspöki hivatal előtt vendégkártyával parkoltam. A munkatársai nagyon kedvesen fogadtak, de különösebben nem hoztam őket lázba. Nem csodálkoztam, hiszen az újságírók, a televíziós stábok egymásnak adták a kilincset, így én is csak egy voltam a sok közül. Bevezettek egy nagyon barátságosan berendezett szobába, ahol a Püspök úrral több órán át beszélgettünk az életéről, a hitvallásáról, a nagy port kavart megszólalásairól, a közelgő nyugdíjazásáról. Nyitott volt, derűs és fel sem merült, hogy a kérdéseimmel tabu témákat feszegetek. A válaszaiból sütött az a bölcsesség, amely a sokat látott és megélt emberek sajátja, akik tisztában vannak a magukban hordozott tudással, amellyel nem visszaélni, hanem csak élni akarnak, határozottan, de nem nagyképűen, kioktatóan. A nyugdíjas éveivel kapcsolatban arról ábrándozott, hogy több