"Te csak most aludjál, Liliom..." [antikvár]

Címlapon ajándékozási bejegyzéssel.
Fedák Sári életének alakulásáról az első beszámolót 1929-ben, Útközben címen publikálta. Ezt így fejezte be: „Lehet, hogy valamikor folytatom." Ez a könyv, amit most az olvasó a kezében tart, e beszámoló folytatása. Visszaemlékezésében 1944 decemberétől nemcsak a háború viszontagságait írja le, hanem az Andrássy út 60.-ban és a gyűjtőfogházban eltöltött napokat is, miközben bepillantást enged sikerekben gazdag életének kiemelkedő eseményeibe. Mint írja: „A börtön magánya parancsol. Nem engedi meg, hogy öregségemre az ész fagyos világában maradjak, és végül [...] arra jöjjek rá, hogy [...] nem volt érdemes élni. [...] Az emlékek az egyetlen Édenkert, ahonnan nem tudnak elüldözni bennünket. [...] Börtönbe kellett kerülnöm, körülményeimnek oda kellett fordulniuk, hogy megírjam ezt a könyvet. [...] nem vágyom írói babérokra, [...] csupán arról van szó, hogy a közönség [...] a maga teljes őszinteségében lásson engem." A börtönben elkezdett jegyzeteket szabadulása után nyáregyházi magányában egészítette ki, mert még egyszer el akart beszélgetni „nagy barátjával", a közönséggel. Fedák Sári (1879-1955) a XX. század első évtizedeinek legnagyobb hatású operettprimadonnája volt. Nem elsősorban szépségével, énektudásával, hanem mindenekelőtt kisugárzásával, a belőle mindig áradó életerővel hódított. Olyan írói nagyságok, mint Ady Endre vagy Németh László rajongtak érte. Igazi halhatatlanságának az is bizonyítéka, hogy neve fogalom lett az őt már nem látható későbbi generációk számára is. Hiszen például az ultiban a „fedák sári" a legutolsó, a végső, a mindent felülmúló kontra neve. Fedák Sári egész életében vérbeli primadonnához méltóan állandó beszédtéma volt, hol szerepei, hol magánélete okán. De nemcsak sikerekben és rajongó szeretetben volt része, hanem kudarcokban, ellene irányuló gyűlöletben és börtönbüntetésben is. Az 1945-ben berendezkedő új hatalom háborús bűnösnek nyilvánította. Alaptalan vádaskodások áldozata lett. Pedig csak két bűne volt, az őszintesége s a hazaszeretete. Kiszabadulása után a Nyáregyházára kitelepített művésznő magányában írta meg emlékiratait, mely a Caracasban élő rokonaitól került kiadónkhoz. E rendkívül érdekes, páratlan információkat tartalmazó művet teljes egészében közöljük.