Bővebb ismertető
ELOSZO
SIMON GRAF, TÁRSSZERZŐ
Húsz év Roger Federerrel - hogyan befolyásolta az életemet?
MINDENKINEK megvan a saját maga sztorija Federerrel kapcsolatban. Ez legelőször akkor tudatosodott bennem, amikor Terryvel, az egyik amerikai barátommal 2015-ben két teljes napon keresztül álltunk sorban belépőjegyért a Wimbledon Parkban. A wimbledoni tenisztorna első hetében jártunk, amelyről én készítettem tudósítást lapunk vasárnapi kiadása számára. Sátorban éjszakáztunk, és természetesen jókat beszélgettünk a világ minden tájáról érkező teniszrajongókkal. A legtöbben egészen pontosan meg mdták mondani, mikor és miért kezdték megkedvelni Roger Federert, valamint azt is, hogy a svájci az évek során milyen hatást gyakorolt az életükre. A jó társaságban csak úgy repült az idő! Akkor - azon a csaknem teljes egészében ébren töltött éjszakán, amikor az esőcseppek rendületlenül koppantak a sátrunkon, és egyetlen vágyam egy puha matrac volt - fogalmazódott meg a fejemben ennek a könyvnek az ötlete. Már rengetegen írtak arról, mi mindent ért el a Mester, de arról eddig még senki, mi mindent váltott ki az emberekből, és hogyan inspirálta őket.
Az ötlet fokozatosan ért meg bennem. Mivel a Federer-hatás nem ismer határokat, azt akartam, hogy ez a könyv ne csak az anyanyelvemen, németül jelenjen meg, hanem angolul is. Ezért összefogtunk egy brit újságíró barátommal, Simon Cambersszel, és összeadtuk, amink van: a mdást, az ismeretanyagot és a kapcsolatrendszerünket. Cambers egyébként Wimbledonban látta meg a napvilágot. Nem viccelek! Roger Federer karrierje szempontjából
11