Bővebb ismertető
Marthe Robin kétség kívül a XX. század egyik legmagávalragadóbb személyisége. Ez a földműves családból származó, 18 és 78 éves kora között ágyhoz kötve élt, törékeny nő több mint százezer embert fogadott a szobájában. Személyesen ismerte korának legkiemelkedőbb alakjait. Sok száz ember életét változtatta meg: utat mutatott nekik, megvigasztalta és bátorította őket. Nem volt „guru”, valamiféle elvont magasságokban járó mester. Mindvégig egyszerű, kedves, közvetlen, józan ésszel, humorral és valódi intelligenciával megáldott lélek maradt. Ez tette őt egészen rendkívülivé. Mi volt Marthe Robin titka? Milyen szerepet játszott személyes életútja során az Istenbe vetett hit? Számos könyvet, még több tanulmányt írtak, hogy megválaszolják a fenti kérdéseket. Marthe Robin azon kortárs franciák közé tartozik, akikről a legtöbbet publikáltak. A jelen kötet alapvető fontosságú mű, mely a jövőben is hivatkozási pontként szolgálhat majd. Mintegy ezer tanúságtétel anyagát dolgozza fel, melyet Marthe Robin halála után gyűjtöttek össze, ezen felül megvizsgálja, illetve elemzi a személyéhez kötődő levélállományt és egyéb írásos hagyatékot is. Bernard Peyrous katolikus pap, aki bölcsészettudományi doktorátust szerzett. Az Emmánuel Közösség tagja, szakterülete a lelkiségtörténet. Marthe Robin boldoggá avatási eljárásának a posztulátora, azt is mondhatnánk: az ő személyét képviseli a Rómában sorra kerülő perben. Munkája során értékes segítséget kapott Marie-Thérése Gille-től, a Szeretet Otthonok tagjától, aki viceposztulátorként támogatja szolgálatát.